Dunakeszi Kártya

KezdőoldalDunakeszi Kártya

Új érték a zsebedben!

Az Önkormányzat a lakosság érdekeit szem előtt tartva alkotta meg a Dunakeszi Kártyát, amelynek köszönhetően számos előnyben részesülnek a dunakeszi lakosok.

Dunakesziek a dunakesziekért

Fontos számunkra, hogy Dunakeszi dinamikus fejlődése töretlenül haladjon, és az eddigi fejlesztések eredményeként létrejött intézményeinkben, és az azok által szervezett programkínálatunkon minél kedvezőbb és korszerűbb eszközökkel biztosítsunk városunk lakóinak kulturális, sport és egyéb kikapcsolódási lehetőségeket.

Dunakeszi Önkormányzata számos olyan programot szervez – akár intézményein keresztül is – amely minden korosztály számára minőségi kikapcsolódást jelenthet a mindennapokban és a hétvégén egyaránt.

Program

A Dunakeszi Kártya programot a helyi vállalkozásokra és szolgáltatókra is kiterjesztettük, hogy egymást támogathassa a lakosság és a kereskedelmi ágazat. Dunakeszi Kártya elfogadóhellyé válva bővíthető a vásárlók köre, amely forgalomnövekedést eredményez a partnerek számára, és ez egyen közösségépítést is eredményez. Erre a épül az idén induló „Válaszd a helyit” kampány is.

A programhoz való csatlakozással a vállalkozások nagyobb szerepet kaphatnak a vásárlók életében, akiket több módon is ösztönzünk, hogy kártyatulajdonosokká váljanak. 2021-től a rendezvényekre való belépés csak Dunakeszi Kártya tulajdonosoknak lesz ingyenes vagy kedvezményes, valamint hamarosan bevezetjük, hogy a helyi buszjáratokon való díjmentes utazás feltétele is a kártya lesz. Ezáltal minél több helybélinek válik érdekévé, hogy igényelje a Dunakeszi Kártyát.

Dunakeszi Kártya elfogadóhely

A Dunakeszi Kártya Program a helyi vállalkozásokat és szolgáltatókat is támogatja: elfogadóhelyként bővíthető a vásárlók köre, nagyobb forgalomnövekedés és egyben ismertség várható.

A vállalkozások számára a csatlakozás díjmentes, az elfogadóhelyek maguk választhatják meg, milyen jellegű kedvezményt adnak a kártyabirtokosoknak, de legalább 5%-ot szükséges biztosítani.

Partnereinkről hírt adunk Dunakeszi honlapján és Facebook felületén, és térképes megjelöléssel a DunakesziApp nevű mobilalkalmazásra is felkerülnek.

Dunakeszi Kártya igénylés

A Dunakeszi Kártya tehát gyakorlatilag nem más, mint egy speciális kedvezményre feljogosító bérlet, mely a város és intézményei által szervezett eseményeken, valamint a csatlakozott helyi vállalkozások szolgáltatásaiból nyújt kedvezményt a kártya tulajdonosának.

  • Minden állandó dunakeszi lakcímmel rendelkező személy, személyigazolvány és lakcímkártya bemutatásával, vagy digitális másolatával.
  • Az önkormányzat szerveinek alkalmazásában álló munkavállaló, közalkalmazott, köztisztviselő, továbbá az önkormányzat költségvetési szerve, illetve 100 % önkormányzati tulajdonú jogi személy által foglalkoztatott közalkalmazott, illetve más munkavégzésre irányuló jogviszonnyal rendelkező.

Dunakeszi Társkártya és Vendégkártya igénylés

Dunakeszi Társkártya és Dunakeszi Vendégkártya meghívás útján szerezhető. Akinek a DunakesziApp-ban van Dunakeszi Kártyája, akkor meghívót küldhet olyan ismerőse részére, aki nem rendelkezik dunakeszi állandó lakcímmel.

  • Társkártyára vagy Vendégkártyára jogosult a jelentkező, azt a Dunakeszi Város Önkormányzatának Ügyfélszolgálata dönti el a feltöltött lakcímkártya alapján.
  • Társkártyát igényelhet, akinek az ideiglenes lakcíme Dunakeszi. Vendégkártyát igényelhet a más településen élő. (nincs állandó vagy ideiglenes dunakeszi lakcíme).
  • Társkártyát és vendégkártyát 1 évre hitelesítünk.
  • A Dunakeszi Társkártyát a Dunakeszi Kártya Elfogadóhelyek is elfogadják, viszont a Vendégkártyát nem.

Regisztráció folyamata

Vásárlóknak

Vállalkozóknak

pdf ikon

Dunakeszi Kártya igénylés menete a DunakesziApp-on

Letöltés
pdf ikon

Dunakeszi Kártya igénylőlap

Letöltés
pdf ikon

Általános Szerződési Feltételek - Dunakeszi Kártya

Letöltés
pdf ikon

Dunakeszi Kártya Elfogadóhely Szolgáltatási Szerződés

Letöltés
pdf ikon

Dunakeszi Kártya Elfogadóhely Regisztrációs Űrlap

Letöltés

Gyakran feltett kérdések

Vásárlóknak

Vállalkozóknak

Ki igényelheti a kártyát?

Minden állandó dunakeszi lakcímmel rendelkező személy, személyigazolvány és lakcímkártya bemutatásával, vagy digitális másolatával.

Az önkormányzat szerveinek alkalmazásában álló munkavállaló, közalkalmazott, köztisztviselő, továbbá az önkormányzat költségvetési szerve, illetve 100 % önkormányzati tulajdonú jogi személy által foglalkoztatott közalkalmazott, illetve más munkavégzésre irányuló jogviszonnyal rendelkező.

Amennyiben elektronikusan igénylem a kártyát, mindenképp szükség van a személyi igazolványom és lakcímkártya másolatára?

Minden állandó dunakeszi lakcímmel rendelkező személy, személyigazolvány és lakcímkártya bemutatásával, vagy digitális másolatával.

Az önkormányzat szerveinek alkalmazásában álló munkavállaló, közalkalmazott, köztisztviselő, továbbá az önkormányzat költségvetési szerve, illetve 100 % önkormányzati tulajdonú jogi személy által foglalkoztatott közalkalmazott, illetve más munkavégzésre irányuló jogviszonnyal rendelkező.

Meddig érvényes a kártya?

Az igényléstől számított 5 évig.

Elektronikusan hogyan tudom igényelni?

Töltse le telefonjára Dunakeszi App mobilalkalmazást, majd regisztráció után igényeljen Dunakeszi Kártyát:

  • Android készülék esetén, Google Play Áruház:
  • iPhone készülék esetén, AppStore-ból:
  • vagy kattintson a szöveg alján található linkre

Egy kártyát tudunk többen használni?

Nem, egy személy egy kártyát igényelhet az egyedi QR kód miatt. A beléptetésnél elektronikus rendszerrel ellenőrizve lesz a kártya, így egy kártyával egy napi karszalag vehető igénybe.

Mennyi az elfogadóhely regisztráció díja?

Az elfogadóhely regisztráció díjmentes.

Mekkora kedvezményt kell biztosítani a Dunakeszi Kártyával rendelkező vásárlók részére?

A Dunakeszi Kártya elfogadóhelyek maguk határozzák meg, hogy a Kártyával rendelkező vásárlóik részére milyen kedvezményt biztosítanak, azonban legalább 5% kedvezményt biztosítaniuk kell.